Keep it fun!

Keep it fun!

A hosszútávfutás kemény dolog, kemény embereknek. Felrémlik a kép, ahol viccesen a földön nyafogva hempergő focistával hozzák kontrasztba a kemény ultrafutót, hogy „na igen, az egyik színész, a másik kemény sportoló”. Persze van igazság a képben, hisz a játékban a színészkedés a taktika része, egy hosszútávfutónál ez a kártyalap viszonylag ritkán kerül elő. Ha egy futóról az jön le ránézve, hogy szarul van, akkor tényleg szarul van. Kemény srác vagy lány az illető, mert mélyen zsigereli magát. A mis sportunk ilyen. Egyesek szerint, ez az egyik fő bája. Itt megmutathatod, hogy mekkora az akaraterőd és olyan szintre kerülhetsz önmagaddal kapcsolatban a hosszú keserves órák által, amit a hétköznapi életben sehol máshol nem találsz meg, ha csak nem nyúlsz hallucinogén drogokhoz, de ez ugye egy sportolónak nem szokása. Ez tényleg nagyon jó és hasznos tapasztalás, én is úgy vélem. Kifejezetten építő, sok magunkkal kapcsolatos tanulásra ad lehetőséget. Viszont az ide vezető úton nagyon-nagyon sokan elhasalnak, vagy túllőnek a célon, a versenyek közben.

Mit értek ez alatt?

Versenyezni a sportolók alapvetően azért járnak, hogy megmérettessenek. Önmagukkal, és a versenytársakkal. Mindenki arra kíváncsi, mennyire tudja aznap a legjobbat kihozni magából. Aztán sokszor a nagy erőlködésnek nyögés lesz a vége. Nyögés, mert nem arra figyel, amire kellene és észre sem veszi az egyértelmű jelek ellenére sem, hogy bekerült egy mély katlanba, ahonnan keservesen, vagy már nem lehet kimászni. Az okos futó több szempontból tervez és rajt előtt jó előre felépíti fejben a versenyét. Reálisan ismeri a felkészültségét és ennek megfelelően pozícionálja magát. Beosztja az erejét, folyamatosan kontrollálja a pulzusát, vagy/és a tempóját. Előre tervezi a frissítését és ezt odafigyelve meg is eszi, meg is issza. Figyeli és lereagálja a verseny közben körülötte történteket –és most jön a nagylényeg- folyamatosan monitorozza saját érzéseit és válaszokat ad ezekre.
Ahogy tapasztalom, több szint jellemző a rajtvonal mögé felsorakozó futókra. Van, aki tojik minden racionális érvre, fut ahogy érzi, frissít ahogy kedve tartja, lesz ami lesz alapon, orosz rulett stílusban. Ha ő így gondolja a legjobbját adni, improvizálva, tőlem tegye a sikerráta alacsony, mégis ha néha összejön, félrevezető magasztos beszámolókat olvashatunk róla.

Ennél érdemben szofisztikáltabb, aki tervez, számol, beoszt. Pláne ha a realitásnak megfelelően és helyesen. Ők statisztikailag messze eredményesebbek az ad hoc stílusnál és ők is vannak szám-szerint a legtöbben manapság a mezőnyben. A harmadik csoport a legritkább és a talán a leg irigylésre méltóbb. Ők azok, akik általában tervezési folyamatok után, ahogy az előző csoport (de ismerek ösztönös futókat is ebből a klubból) a verseny egész ideje alatt alatt megpróbálják és képesek is élvezni azt. Nem az által, hogy kizsigerelik maguk már féltávnál és a fájdalommal dacolás jelenti az élvezetet. Sokkal inkább úgy, hogy képesek lassítani, ha úgy érzik valami kicsit is nem frankó, képesek stratégiát váltani, ha valami nem olyan mint megszokott. Képesek elengedni az élbolyt, ha erős a tempó elég korán ahhoz, hogy ne kelljen túl korán túl mélyre nyúlni. Képesek megállni az első jeleknél, ha a cipő törni kezd, hogy megigazítsák a zoknijukat és nem várják meg, hogy kialakuljon a tenyérnyi vérhólyag ami már tényleg megállásra kényszerít.

Nézzünk magunkba, az utóbbi versenyeinken hogy is történt! Jól ment jól ment, célba értünk, boldogság, vagy jól ment jól ment, majd már nagyon nem ment és kínlódás? Amennyiben az utóbbi forgatókönyv volt, erős a gyanúm, hogy nem a hármas csoportba tartozol, akik konstans monitorozzák érzéseiket és idejekorán képesek rá reagálni. Sokkal inkább halogatás, majd jobb lesz, nem szabad lemaradni, verseny van, csapassuk attitűd az irányadó. Pedig a verseny így nehezen lesz élmény, ami annak indult és arra lenne hivatott. Pedig csak egy pofon egyszerűnek tűnő dolgot kellene meglépni, ha a szervezet jelzései úgy diktálnak: Lassíts! Rendezd a soraid, ne várd meg hogy már nagyon fájjon. Keep it fun! Magyarul élvezd, örömködj, keresd a komfortot a hosszú órák alatt. Természetes, hogy egyre nehezebb, egyre küzdelmesebb egy verseny, de az arányokat tudni kell megtalálni. Az utolsó 10Km ben már lehet és kell is hörögni, de ha ez az első tízben történik mindez, elkezdted elszúrni a versenyed.

A legkisebb negatív belső jeleket is vedd komolyan! Futtasd le magadban mi lehet az oka és egyből tegyél válaszlépést. Leggyakrabban kicsit lazítanod kell a sebességen, van, hogy hűteni kell magad, van hogy enni vagy inni. Általában ezek rövid idő alatt megoldást nyújtanak a bajokra akkor, ha azokat nem hagytad elmélyülni, hisz ha már fél egy órája futsz komoly problémákkal, onnan több órába is beletelik, amíg kikecmeregsz, (ha egyáltalán ki tudsz) és közben sok időt, sok pozíciót és legfőképp óriási élménylehetőségeket veszítesz. A tájból, a szurkolók adta erőből sem fogsz sokat meríteni, mert a bajok már olyan mélyek. Nem azért versenyzünk, hogy kicsináljuk magunk, a fő cél a pozitív épülésre alkalmas élmények begyűjtése, amire jó lesz visszagondolni később és elmondhassuk, hogy a versenynap kihoztuk magunkból a legtöbbet amit kilehetett. A Flow viszonylag ritka érzés, de ennek is ez az alapja, hogy minden frankó belül. Figyelj erre a következő futásodnál, legyen az első perctől szem előtt: Keep it fun!

Követem Lőrincz Olivér:

Testnevelő tanári és mesteredzői (UCI) végzettséggel rendelkező edző vagyok, több mint 20 év állóképességi sportokban szerzett edzői tapasztalattal. Hosszútávfutók felkészülését már bő tíz éve irányítom. 2004-ig a mountain bike sport olimpiai szakágában voltam edző és szövetségi kapitány. Ebben az időszakban munkámmal segítettem megszerezni a sportág első hazai olimpiai kvótáját. Én magam ezzel egy időben, a MTB sport maraton és 24 órás szakágában versenyeztem sikeresen. 2005-től lett nálam hangsúlyos sport az ultra terepfutás. a kerékpársporttól nem teljesen eltávolodva, ezzel egy időben, mint nemzetközi minősítésű kerékpár versenybíró kezdem dolgozni, majd a profi kerékpár sportban mint dopping ellenőr is több évig tevékenykedtem. Sok magyar bajnoki cím, EB, VB részvétel, maraton futó paralimpikon tanítvány, 5x Spartathlon győzelem és 24 órás női Világbajnoki cím szerepel az edzői eredménylistámon. 45 évesen én magam is még aktívan terepfutok. A világ egyik legnehezebb ultra terep versenyének tartott UTMB futamain, eddig 10x vettem részt, és sok más nagy, külföldi és hazai terepultrán is nem-egyszer értem el pódium eredményt. Itthon elsők között vezettem be az egyéni intenzitástartományok használatával az online edzésvezetést, mely módszer ma már világszinten is elterjedt és elfogadott. Edzéselveim szorosan nem köthetők egyik nagy edző iskolához sem. A szakmában töltött éveim alatt mára kialakult egy rám jellemző rendszer, struktúra, periodizáció, melyben a tudományosság mellett fő szempont a mérhető egyéni paraméterek, mint pl sebesség, pulzus, laktát, Watt –ra épülő edzésmonitorozás.