Simon Máté 2018-03-26T14:10:48+02:00

Simon Máté

Simon Máté vagyok, a Fuss Te is Akadémia mobilizációs és funkcionális edzője, valamint a Megafitnessben dolgozom személyi edzőként, és csoportos óra oktatóként.

Egész életemben sportoltam, kisgyerekként is a szabadidőmben mindig valamit mozogtam, majd később mikor megállapodtam a kézilabda mellett, az egész életvezetésem a sport köré szerveződött.

Mióta edzőként dolgozom, és egyre több időt töltök el emberekkel foglalkozva, látom, hogy még az élvonalban dolgozó edzők is mennyi hibát követtek el a felkészítésünk közben,( és eléggé egyértelműen mutatták is ezt, a csapatban jelentkező folyamatos sérülések, amit ők annak tudtak be, hogy nem melegítettünk be rendesen ….), így nem nehéz arra a következtetésre jutnom, hogy mint a sporthoz laikusként álló ember, mennyi hibát követ el a saját edzései a során.
Ezzel persze nincs is semmi baj. A probléma ott kezdődik, hogy ha egy idő után már nem tudod űzni az általad

annyira szeretett sportágat, (ami a legtöbb sportoló számára kikapcsolódás, szenvedély és életvitel), mert fáj a bokád, térded,csípő, stb, valamint ezek a fájdalmak természetesen kihatnak a hétköznapokra. A leggyakrabban erre azt mondjátok, hogy majd pihentetem, csak megerőltettem, van egy csodakenőcsöm, amúgy is szokott fájni, stb. De talán sokan tisztában vagytok azzal, hogy valójában miről is van szó. Mert miről is?

Arról, hogy véletlen nem fáj semmi!

Ez mind jelzés kell hogy legyen számotokra, hogy valami nincs rendben. Ha nagyon röviden akarnék írni valamit arról, hogy mégis mit ugrálok én itt Nektek annyit, akkor ez lenne a lényeg: fájdalom nélkül, hosszú távon, eredményesebben, egészségesebben. Sportolni. Ebben szeretnék Nektek segíteni a későbbiekben videók, posztok, személyre szabott edzések formájában. Figyeld az oldalt, keress bátran!

Képzések:

IWI Fitness instruktor képzés
Polar Kardiotréner
HOT IRON lvl 1
HOT IRON lvl 2
FMS szakértő

Első félmaraton: 1:33:39″
Cell cup nemzetközi kézilabda torna 2010 3. hely
Cell cup nemzetközi kézilabda torna 2011 2. hely
Országos Kézilabda bajnokság 1. hely
Fut a Füred 2003 1. hely
Veszprém megye mezei futóverseny 2006 1. hely
Dunántúli ifjúsági kézilabda bajnokság 1. hely
Siófok félmaraton 2017 1:34”

Funkcionális edzéseket tartok kiscsoportos személyi edzés formájában, és csoportos óraadóként is Megafitnessben. Ezeknek az edzéseknek a legfőbb jellemzője a szabad súlyok , különböző felfüggesztéses  eszközök, saját testsúly használata, és a test teljes egészében való megdolgoztatása.
Az edzések fő szempontja a funkcionalitás, vagyis hogy a testünket, aszerint eddzük ami annak a szerepe. Emelések, húzások, gurulások, fordulások stb.
Ezt jelenti valójában a funkcionális edzés, és elsősorban mozdulatok gyakorlásáról van szó, nem pedig izomcsoportok szerinti edzésről.
Így tudjuk a lehető legjobban felhasználni a testünket, sérülések minimalizálása, eredmények maximalizálása mellett.